Hát eljött a várva várt nap, ma utazok haza. Nagyon nagyon örülök, hogy itt lehettem és hogy rengeteg új dologot tapasztaltam meg. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer 7330 kilóméterre fogok élni (az Apple térkép szerint), még ha csak három holnap erejéig is. Szerencsém vol, hogy olyan közegbe csöppentem, akik segítettek mindig, akkor is ha nem volt szükségem rá. Erre a három hónapra mindig jó szívvel fogok gondolni, még akkor is, ha sokat morogtam és pampogtam ezért vagy azért. Egyáltalán nem bántam meg, hogy itt voltam, de a sok jó dolog ellenére néha nagyon szomorú voltam, legfőképpen azért, mert egyedül voltam javarészt. Tudom, hogy itt volt Gyuri, ami nagyon szuper két hét volt, a legjobb két hét, basszus, de messzinek tűnik, pedig csak egy hónapja volt. Utána jöttek Annáék egy hétre, ami szintén nagyon jó volt, nagyon régen láttam őket és király programjaink voltak, például az a csónakázás a Beihai parkban :)
De ezen kívül egyedül voltam. Korábban azt hittem, hogy bírom a magányt, hogy rossz lesz, de le tudom magamat fogalani annyira, hogy észre sem veszem ezt a három hónapot. Nem így történt, rettenetes honvágyam volt, és mindig elszomorodtam, ha eszembe jutottak azok akiket szeretek és azok a dolgot amiket hátrahagytam és ahol nem lehetek. A legrosszabb az egészben pedig az volt, hogy nem tudok hazaugrani egy hétvégére és innen nem mehetek el, mert nem tellt le a három hónap. Biztos vagyok benne, ha szabadon mozoghattam volna, ha Európa másik országába kerültem volna, ez az érzés nem lett volna ennyire nyomasztó.

De nem szeretnék hatalmas nagy lelkizésekbe belefutni, inkább elmesélem, hogy mi volt az utolsó héten. Vasárnap ugye Aprillel találkoztam, egy utolsót ettünk együtt és jókat nevettünk. Búcsúajándékként kinyomtatott pár képet azok közül amit akkor csináltunk mikor együtt jártuk a várost és mondta, hogy reméli nem felejtem el. Biztos hogy nem fogom :) megegyeztünk, hogy majd beszélünk még és ha megint Európában, leginkább Budapesten jár, találkozni fogunk. Egyszer még biztos el szeretne jönni a kis városomba (nagyon szeretett itt lenni) remélem így is lesz.

A hetem egyébként elég unalmasan tellt. Hétfőn túlestem az utolsó Carrefour túrán, minden szuvenírt beszereztem és készen álltam, hogy eljöjjön a mai nap. Azon gondolkodtam, hogy végig, miként fogok elférni a bőröndben hazafelé. Yann mondta, hogy neki a cég fizet egy extra bőröndöt ha majd jön vissza Pekingbe. Ha ezt tudom, akkor felvethettem volna ezt én is és nem kell itt sakkozni a hellyel és a súllyal. Most már mind1..
Josy hétfőn mondta, hogy nagyon köszöni a sok segítséget amit adtam nekik, és hogy megtartottam azt a rettegett tréninget a kínai csapatnak. Mondta, hogy bármikor szívesen lát visszont a csapatban és ha Budepestre kell jönnie megint munka miatt, akkor igyunk meg egy pálinkát. (ez utóbbi az én ötletem volt, főleg mert tudom, mennyire "szereti" :))

Yitől is elbúcsúztam, odaadtam neki a maradék pálinkát, mert nagy piás kínai létére. Először azt hitte hogy parfüm, a kis üveg miatt, és kérdezte, hogy most locsolja be ezzel magát? Mondom ahogy érzi, de ezt inni szokás, és nem vállalok azért felelősséget ha ezzel pacsulizza be magát. Aztán többször a tudtára adtam, hogy ez alkohol, és hogy majd igya meg ha érdekli, mert anno nagy mellénnyel mondogatta, hogy tuti megkóstolja majd ha arra jár :D Ez is hétfőn volt, azóta sem kóstolta meg tudtommal :D Amúgy aranyos volt, hozott nekem ebédet, főzött Gung Bao csirkét, amit két hónapja megígért. Meglepően finom volt, jobban ízlett mint az éttermi, nem volt olyan átkozottul édes.

Josy mondta, hogy csütörtökön otthon maradhatok ha szeretnék, nem kell bejönnöm az irodába és vásároljak még egy utolsót. Így aztán szerdán elköszöntem mindenkitől, többen mondták, hogy beszéljünk WeChaten és hogy szeretnének hallani rólam, Helen pedig megkérdezte, hogy küldhet-e majd képet a kisbabájáról ha megszületik. Már miért is ne küldhetne :) Ajándékba kaptam egy doboz teát, benne azzal a teafűvel ami nagyon ízlett mikor Lotus adott belőle kóstolót. Mondta Helen, hogy sehol sem talált ilyet a neten, ahonnan be tudná szerezni, így azt adta oda, ami maradt neki és tett mellé egy kis vörös teát is. Tökre aranyos volt :) A csapattól pedig a Tiltott Városnál lévő szuveníresből (ezt külön kiemelték) kaptam egy cuki tükröt és egy nesszeszert illetve egy kártyát amin miniatűr fényképek vannak a csapatról. Aranyosak voltak nagyon :)

Szóval ma itthon vagyok, utoljára. Este 6kor kell elhagyni a kecót majd, és Josy idejön, hogy kicsekkoljunk és elintézzük a papírmunkát délután. Harry nem tud kivinni a reptérre, mert családi összejövetelre kell mennie, így taxizok majd valószínüleg. Majd megkérem Josyt, hogy hívjon egy Ubert, az olcsóbb :) Szóval úgy néz ki, hogy fél7 körül már a reptéren leszek, de a gépem csak este 23:50kor indul majd. Sebaj, inkább itt dekkolok, mint máshol a városban, van könyvem, filmem, a Powerbankok feltöltve és van Duty Free is, talán kibírom valahogy :D Mindegy már, csak legyen holnap 1 óra magyar idő szerint!!!
És akkor mág azt is leírom, hogy nagy gondban vagyok a pakolással. Anyuékkal ugye hazakuldtem kb 25 kiló szajrét, de van itt még vagy 35 kilónyi és a fullos kézipoggyász. A problémám a súllyal van, mert az csak 30 kiló lehet maximum. Tegnap az egyik ajándék díszdobozától megváltam, hogy legyen helyem, mert ahogy pakoltam, mindig találkoztam új dologgal a szobában amit bele kell valahogy paszírozni ebbe a bőröndbe. Aztán az egyik ajándék sör fenekére néztem, hogy a helyére beférjen valami más; tisztelt cím, nem kap ajándék kínai sört bocsi. Aztán, hogy szabaduljak a súlyfeleslegtől kivágtam a tusfürdőt, meg ilyeneket, így elértem hogy mindennek legyen helye, de a súly még kérdéses, majd megint lemérem a pincében. Szerintem ezzel fogok szórakozni estig.
Nem szeretnék senkit sem tovább untatni a pakolási problémáimmal, így búcsúzok :) Több bejegyzés nem lesz, mert hazamegyek, és véget ér a kínai kiküldetésem. Ágyőőőő, pár óra és otthon vagyok!!!

Az elmúlt 3 reggel, minden alkalommal munkába jövet találkoztam 1-1 százlábúval, átmasíroztak előttem a járdán. Nem vagyok babonás, de remélem nem jelent bajságot, mert ezt a maradék egy hetet nem ártana ép bőrrel megúszni. Már csak egy hééééééééét, mennyire szuper!
Nem bántam meg egyáltalán, sőt, örülök, hogy kijöttem, de már elég volt Pekingből, már szeretnék otthon lenni, magyar ételeket enni, meginni egy finom rosé fröccsöt, találkozni a családommal és a barátaimmal és nem utolsó sorban Paulieval játszani <3

Anyuék elrepültek kedden este Budapestre, de mielőtt elindultak volna, vacsiztunk egy utolsót a Xiabuban. Amíg én dolgoztam, ők várost néztek, az Ég templomát és az Olimpia Parkot hagyták az utolsó napra. Én mindkét helyen voltam már párszor, így nem bántam, hogy kimaradtam. (persze inkább mentem volna, mint hogy dolgozzak) Találkozási pont az étterem volt, én hamarabb érkeztem oda, így megredeltem a vacsit, hogy minden megérkezzen mire ideérnek a többiek. Persze hülyének nézett a nő, azt hihette, hogy egyedül eszek ennyi kaját, láttam a fején, hogy hitetlenkedik, míg végül csak megkérdezte, hogy hány ember fogja ezt megenni. Miután értelmezte a válasz activytit, hogy hárman leszünk, megkönnyebbült és bólogatott vigyorogva, hogy már mindent ért. Szeretek ide járni kajálni, annak ellenére, hogy sokszor olyan fejet vágnak miközben felveszik a rendelést, mintha vérig sértetted volna őket, vagy hogy egy büdös szót se tudnak angolul, vagy hogy minden egyes alkalommal elfelejtenek valamit kihozni, és úgy kell elmutogatni, hogy mit. De tényleg, például a hiányzó tofu csíkok elmutogatása egy elég erős feladvány volt, vagy a leves fűszerkeveréké.
Viszont nagyon szeretem az itteni ízeket, meg nem is drága a hely, szóval valamelyest kárpótolva érzem magam :D Annáéknak is nagyon ízlett minden, ezzel az alkalommal talán jobban is mint korábban, öröm volt nézni, ahogy válogatás nélkül falnak fel mindent, velem együtt :)

A kiadós vacsi után elmentünk a Carrefourba, hogy vásároljanak még 1-2 csomag nasit szuvenírnek, persze mondanom sem kell, hogy nem csak 1-2 dolgot vettünk megint :D Úgy mentünk haza mint a málhás szamarak. Annyira jó hogy közel lakok a bolthoz, nem kell sokáig cipekedni.

Nem emlékszem, hogy mondtam-e de hihetetlen szerencséjük volt anyuéknak az idővel. Amikor Gyuri itt volt, 1 nap volt Pekingben amikor kék volt az ég és tiszta a levegő, a többi már felhős vagy szmogos volt. Annéknál fordítva volt, az első nap volt felhős és szmogos, utána csak a virító kék eget látták. Annyira szép volt végig, hogy így szinte hihetetlennek tűnik, hogy hetekig nem látsz szinte semmit a szmogtól. Mióta itt vagyok, ennyi ideig egy huzamban én sem láttam ilyen pompás időt.

Anyuék egy, körülbelül 12 kilós bőrönddel jöttek ki, ha jól emlékszem és két kézipoggyásszal. Most is két kézivel mentek haza (igaz 100 kilós volt és jól kitömve) illetve kettő 30 kilós börönddel. Az egyikben csak az én cuccom volt, engem sem kell félteni ha vásárlásról van szó, a másikban pedig a kettejük cucca. Minden olyan cuccot hazavittek, amire már nem lesz szükségem. Például vettem egy olcsó kis lábast anno, amiben főzöcskéztem vagy kukoricát főztem. Úgy voltam vele, hogy ha itt marad, nem lesz egy nagy érvágás, de anyu ezt is bepakolta, azzal a jeligével, hogy a kemény magyar forintokon vett dolgokat nem hagyjuuk itt a kínaiaknak. Szóval még a lábas is hazakerült :D
A lényeg, hogy már elég üres a kecóm, pár ruha az ágynemű, a kávéfőzőm és két könyvem van otthon már csak. Kipróbáltam, ha mindent elpakolok, akkor 3/4-ig van a bőrönd, szóval van helyem vásárolni :D Mivel a szuveníreket is hazavitték és már nem nagyon emlékszem, hogy kinek milyen "igazán hasznos" dolgot vettem, így az emlékezetemre kell hagyatkoznom, remélem nem hagyok ki senkit :D

Így aztán tegnap munka után elmentem shoppingolni megint, de semmi extrát nem vettem, csak elnézelődtem az időt, mert így az gyorsabban tellik. Amikor Gyuri itt volt, csomót vártunk a 131-es buszra, ami elvisz a City Mall plázába, ez a legközelebbi hozzám. Persze nem jött a busz, de most kiderült, hogy azért, mert érthetetlen okokból kifolyólag konvojban közlekednek, egymás után három is jött egyszerre, aztán csomó ideig semmi. Tegnap pont elcsíptem egyet, és tökre örültem neki, mert a 131-es emeletes busz, és ebben a megállóban mindig van hely a kakasülőn, tudok nézelődni. Gyurival párszor próbálkoztunk elcsípni pár ilyen járgányt, de vagy lekéstük, vagy nem jött, és volt, hogy felszálltunk rá, de olyan kicsi volt a belmagasság, hogy Gyuri hosszában nem fért el :D Tegnap keringőzni is tudtunk volna, annyi hely volt.

Holnap nem tudom, hogy mit csinálok majd, de szombaton elmegyek kirándulni, az biztos, bár már kicsit unom, hogy minden kiruccanásom fele csak az oda és vissza úttal tellik el, és most órákról beszélek. Ide több mint két és fél óra az út, és nem ártana időben kiérni, mert akkor kevesebben vannak, ergó kelhetek hajnalban. Na sebaj, megéri majd, mert azt olvastam róla, hogy nagyon szép lesz. Bár Yi korábban azt mondta, hogy egy szép őszi napon jobb lenne elmenni, mert csodaszépen néz ki ilyenkor a táj a sok színes fával (hsziangsani ősz itt olyan mint a japánoknál a cseresznyefa virágzás tavasszal). Elhiszem neki, de ennél ősziesebb hétvégét már nem találok, hisz ez lesz az utolsó itt nekem.

Amúgy elkezdődött az iskola itt is ugye, a szomszédos suliban már kora reggel gyakorlatoznak megint, öröm rájuk ébredni reggelente, nicns szükségem ébresztőre. A mellettem lévő épület meg lassan elkészül, a ház falait és a csúnya vas gerendákat lefestették és elészült az üvegtető is, most már csak a hátrahagyott mocskot kéne eltakarítaniuk. Amúgy jó, hogy végre végeztek, mert mivel nagyon közel voltak az ablakomhoz, nagyon frusztrált, hogy bármikor beláthatnak, így folyton el volt húzva a függönyöm és mindig sötét volt. Amúgy az iroda előtt is elkezdtek földet túrni, biztos ide is épül valami csoda majd. Ennyi változás történt a környezetemben :) Josy tegnap kérdezte, hogy mikor jövök vissza Pekingbe, mert szívesen várnak, szerintem már várja a következő Laser tag harcot :D Mondtam, hogy bármikor, ami igaz is abban az esetben ha nem három hónapra kéne jönnöm, hanem kevesebbre illetve lehet három hónap, de nem egyedül. Más kikötésem nincs :D Ha-ha-ha

Tegnap végre eljutottam az állatkertbe. Csak másfél óra volt az út oda, annyira vészesen sokan nem is voltak hála az égnek, mivel elkezdődött az iskola szerintem, sok helyen láttam korábban matróz inges lányokat, meg ünnepséget az iskola udvaron. Szegények. A belépő nem volt drága az állatkertbe, még a Panda házas kiegészítő jeggyel sem, de aztán rájöttem, hogy miért: Borzasztó az egész. Az állatok kicsi ketrecekben vannak összezsúfolva, vagy pedig olyan kifutókon, ami teli volt ürülékkel, szeméttel és hatalmas nagy dzsindzsával. Ebben az állatkertben szerintem veszélyeztettebb helyen vannak az élőlények, mint a természetes helyükön, vagy bárhol máshol. Rengeteg kifutó és ketrec volt üres, szerintem azért mert nem bírták itt élve a korábbi lakók. Volt olyan, ahol hatalmas táblákon ábrázolták az állatokat a benőtt, üres kifutók előtt, Anna szerint azért, hogy el tudd képzelni, hogy milyen állat volt ott. Komolyan elszomorító volt az egész, és azaz 1-2 állat amit sikerült látni, mind nagyon szomorúak és koszosak voltak. Az otthoni állatkert mérföldekkel szebb és ápoltabb, ott megbecsülik őket. Itt mindenki rángatta a korlátot, dörömbölt az ablakon, miközben a másik oldalon tiszta ideg volt minden ketrec lakó. Volt aki dobálta őket, meg próbált valami olajos szart átdobni az üvegen a medvéknek, hála az égnek nem sikerült neki, helyette az üvegről becsapódott az a moslék a tömegbe. Majdnem minket is eltalált, nem is kellett félteni, rákiabáltam a fószerre, hogy hagyja abba, mert bevágom a medvéknek eleségnek.

A Panda ház kifutója üres volt, az a három panda maci, aki ott él, benn volt az üvegtetős épületben. Mindegyiknek külön-külön volt egy helye, még ez volt a legkultúráltabb része az állatkertnek. Mind a három maci a melegtől és a reggeli utáni jóllakottságtól szétterülve feküdt, hátat fordítva a bámuló népnek. Néha meg mozdultak, ásítottak, vagy pozíciüt váltottak. Annyira cukik voltak, mint három óriási plüss maci.
És nem, nem simogattam meg őket, itt nem is lehet, max Chengduban, a Panda rezervátumban, mielőtt bárki megkérdezné :)

Mivel eléggé letörtünk az itt látottakon, egy extra programot találtunk ki, elmentünk az állatkertben lévő Pekingi Akváriumba. Ide külön belépő jegyet kellett venni, de szerintem megérte. Elvileg ez Ázsia legnagyobb akváriuma, rengeteg állatfajjal és napi 3-4 állat show-val. A sok átlagos halon kívül rengeteg féle rák, medúza is volt.

MEDÚZAAA <3 

Amikor a mini cápákat és a rájákat néztük, furcsa hangokat hallottunk, először azt hittük, hogy gyerekek sikongatnak, de aztán kiderült, hogy ennek a két fehér belugának a hangja volt csak felerősítve:

Beluga

Iszonyú cukik voltak, ahogy egy sárga műanyag valamivel játszottak, és a hátukon fetrengtek a medence alján. Pont akkor értünk ahhoz a csarnokhoz, ahol az előadás volt, amikor vége lett és több mint másfél óra volt hátra a következőhöz. Elmentünk ebédelni az itteni gyorskajáldába, csak ez volt idebenn. Persze nem azt kaptuk amit kértünk, de azért jól laktunk. Beálltunk a sorba, ami arra várt, hogy bejusson az arénába. Persze elém vágott egy csóka az első 2 percben, és nem foglalkozott azzal, hogy puffogok a háta mögött, így fogtam magam és beálltam elé, így megint én álltam az első helyen, ha ha ha. Tök jó helyet találtunk magunknak, a félórás ácsorgás után. Az előadás nem volt rossz, bár leginkább kínai karattyolást hallottunk, és lehetett volna több mutatvány is. De azért így is látunk kosaracó és röpiző fókákat, integető delfineket és volt egy pali aki egy beluga hátán szörfözött, ezt kipróbáltam volna én is :D

Az azért elég lehangoló volt, hogy mindenből pénzt akarnak csinálni, tömegével voltak csirke nuggets, popcorn és vattacukor árusok, de színes giccses kulcstartó és fénykard árusokból sem volt hiány, nekem a Sailor Moon villogó pálca tetszett a legjobban. Utána jöttek nagy molinókkal, amin azt hirdették, hogy fotózkodhatsz egy vagyonért a fókákkal vagy a delfinekkel az előadás után. Szóval az előadás és a nézelődés után már nem nagyon volt energiánk és kedvünk máshova menni, amúgy is késő volt már.

Úgy gondoltuk, hogy a metró helyett most buszozni fogunk, időnkből kitellik, közben názelődünk. Az idő ugyanannyi volt busszal mint metróval, de sokkal izgalmasabb és veszélyesebb, viszont nem kellett átszállni. Ahogy ezek vezetnek! Botrány! Anna oda sem akart nézni a végén. Előzetes körbenézés nélkül csorognak ki a főútvonalra, dudálnak összevissza, a belső sávban vánszorognak a három kerekű riksák, a busz meg úgy szlalomozik, mint a Harry Potterben az emeletes busz London utcáin, de nagy nehezen sikerült hazaérnünk egy darabban.

Ez pedig még egy botrányos dolog, egy újságosnál találtam. Komolyan élvezik az állatkínzást. Mini teknősöket árulnak egy ilyen nyakba akasztható tartóban:

Van egy kis elmaradásom ami ezt a blogot illeti, de elég sűrűek voltak az elmúlt napok, nem is erőltettem nagyon ezt a dolgot. Amúgy már úgy hozzászoktam, hogy beszámolok a kis életemről, hogy fura lesz, ha már otthon leszek és nem kell blogot írnom. Már csak 10 nap és megyek haza! Annyira várom már, hogy leírni sem tudom, folyton ez jár az eszemben!

Na szóval. Szombatra sikerült megszerveznem a Nagy Falat (Mutianyu), jó korán kellett kelnünk. Sajnos elég későn aludtunk el és fél 5kor meg már keltünk is, mivel hétkor már az egy órányira lévő metró megállónál kellett lennünk, hogy felszedjen minket a busz. Tök jó időben oda értünk a találkahelyre, habár a busz késett egy kicsit. Körülbelül másfél óra alatt értünk el a falhoz. Megkaptuk a belépő jegyeinket és megvettük a libegőhöz is jegyeket és elkezdődött a móka. Három óránk volt arra, hogy megmásszuk a falat, mert utána már ebédelni kellett menni. Igazából elég is volt ennyi idő rá. A Fal egy szakaszon meredeken emelkedett felfelé a hegygerincen és én különösen szarul éreztem magam eközben, mert előjött a nem létező tériszonyom, leginkább az utolsó 10 lépcsőfokon, ahol már mászni kellett, nem lépcsőzni. Viszont a kilátás mindenért kárpótolt minket, valami csodálatos volt. Annyira kék volt az ég, hogy hihetetlen és nagyon messzi el lehetett látni, lenyűgöző volt. Elég korán értünk a Falhoz amúgy, ami nagy szerencse volt, mert nem voltak sokan, tudtunk olyan képeket is csinálni, mintha csak mi lennénk ott.

Nagyon sajnálom, hogy Gyurival nem sikerült ide eljönnünk és mikor mi voltunk a Falnál, olyan szmogos volt minden. Badaling amúgy szerintem tiszta időben érdekesebb és szebb mint Mutianyu. Badaling sokkal jobban kanyargott a hegyen és ha van időnk és kedvünk és kitartóan megyünk előre, eljuthatunk olyan falszakaszhoz is, ahol olyan kevesebben vannak, nincs tömeg. Amikor itt voltunk, elég szarul voltunk mind a ketten, az is csoda volt, hogy egyáltalán eljutottunk a Falhoz, nem hogy Mutianyuhoz. Ha választanom kéne, hogy melyik jobb, nem nagyon tudnék. Badaling látványosabb, de többen vannak, és hogy elkerüljük a tömeget, sokkal többet kell túrázni, viszont Mutianyu "készen van", nincs annyi ember (ha nem fizetsz be egy nagyobb összeget egy szervezett útra, akkor marad a kocsi vagy a BKV, az utóbbival meg körülbelül 4 óra az eljutás ha nicns dugó, szóval gáz), viszont ez nekem egy egyszerűbb Falnak tűnt. Eleve Mutianyu nem is tartozik a fő vonalhoz, ez egy mellék védvonal volt. A félreértések elkerülése végett, ez is nagyon tetszett és szép volt, és örülök, hogy ide is eljutottam.

Millió képet csináltunk, és sokat nevettünk egymáson ahogy szenvedtünk felfelé a lépcsőkön. Mikor felértünk ahhoz az erődhöz ahová az a mászós 10 lépcső vezetett, volt egy szuveníres nő, aki kacatokat akart ránk lógatni, hogy azzal fotózkodjunk, meg nagy kínai zászlót adott a kezembe, hogy tartsam miközben csinál rólunk egy képet. Fantasztikusan sikerült:

Az ebéd rendben volt teljesen, forgó asztalos móka volt, sok sok különböző étellel. Nem volt egy nagy szám, de mindenki talált olyat amit szivesen evett. Sikerült egy képet is csinálnom az összes ételről, igaz, már egy kicsit lerabolt állapotban voltak a tálak.

Nem hoztak hazáig, így metrózni kellett hazafelé egy kicsit. A honlapon úgy reklámozzák magukat, hogy elvisznek és elhoznak a hotelig, ez is benne van az árban. De azt nem teszik hozzá, hogy ez akkor nem igaz, ha nem a városközpontban laksz. Mi hiába estünk útba, nem voltak hajlandóak felvenni minket, be kellett utaznui a központba. Mikor leszáltunk, az idegenvezető csaj mondta, hogy adjunk neki borravalót. Mondom nincs nálam már úgy pénz, van egy 100asom, meg kettő 1 jüanosom. Mondta, hogy neki jó a 100 jüan is. Mondom igen?! Az nekem is jó. Megsértődve távozott ezután. Pofátlan. Egész nap nem beszéltem a nővel, elmondta amit el kellett neki, plusz azt se oldották meg, hogy útba ejtsenek (még hogy háztól házig visznek), és ne kelljen metróznunk, nem hiszem, hogy jogos volt a borravaló követelése, végképp nem ilyen formában. Majd ha megérdemli kap, velem kár szívózni.

Szombaton este kidőltünk, nem volt nagy program. Vasárnap a vásárlásé volt a főszerep. A Gyöngy Piacon kezdtünk, alkudoztunk lelkesen a szuveníreken, volt hogy 250 jüanról 20-ra alkudtunk le valamit. Ezután a Wangfujingra vittem anyuékat, ahol megebédeltünk a japán étteremben, ahol a múltkor is. Az idegennyelvű könyvesboltban vettünk pár apróságot a törzsvásárlói kártyámmal (igen, nekem már ilyen is van), és elvittem őket a Snack utcába a nyársra szúrt skorpiókhoz. Anyu mondta, hogy a hányinger kerülgette, mind a szag, mind a látvány miatt. Annának semmi baja nem volt vele, enni nyílván nem akart volna semmit innen, de nem kerülgette a hányinger :D A napot a Tienanmen térrel zártuk, mert ez kimaradt nekik a múltkor mikor itt jártak, amit amúgy továbbra is förtelmesnek találok :D Semmi árnyék nincs, egy nagy üres placc az egész, körben csúnya épületekkel, amik amúgy múzeumok. Van egykét magasabb szobor aminek árnyékában kínaiak ücsörögtek, és vándoroltak az árnyékkal együtt. A téren mikor anyu fotózott minket, egyszer csak egy kínai pár állt körbe minket, semmi kérdés, hogy szabad-e vagy sem, csak odaálltak, és egy harmadik fotózott. Ők is pofátlanok voltak :D

Hát ma nagyon eseménydús napunk volt, sok nevezetességet és érdekességet kivégeztünk és akkora szerencsénk volt az időjárással ma is, tiszta levegő, kék ég és kellemes idő volt ma. Először a Láma templomhoz mentünk, még mindig nagyon hangulatos találtam ezt a helyet. A mostani idő sokkal jobb volt, mint mikor Gyurival jártunk erre viszont több ember volt most errefelé. Most is füstölögtek a füstölők mindenfelé, hajlongtak az emberek az imádságok közepette, mi meg szépen kolbászoltunk körülöttük. Annyira gyönyörűek voltak a színek ma, az épületek csak így virítottak a kék ég alatt.

Minden látványosságnál volt egy menetrend, amit tartottunk. Mikor megvettük a jegyeket, letelepedtünk az árnyékba egy padra és Anna felolvasta, hogy mit lehet tudni az adott helyről. Ezután pedig jó alaposan bejártunk mindent és kattintgattuk a fényképezőt. Anyuéknak is nagyon tetszett ez a hely, anyu mint egy kisgyerek folyton elkolbászolt és fotózott mindent, ami csak elékerült, folyton azt néztem merre jár. Mindkettejüknek ez a hely tetszett a legjobban a mai napból.

Mivel Anna még mindig tiszta kóma volt, arra gondoltam, hogy a következő állomás a környező hutong felfedezése lesz, miközben megiszunk egy kávét majd. Erre találtunk egy olyat Gyurival, ahol nyugati kávézók és streetfood éttermek voltak. Oda szerettem volna menni, ahol a foci vébé is volt, mi amúgy egy kerthelység, de odaérve nem nagyon sikerült kideríteni, hogy van-e kávé, és ha van is akkor milyen, így inkább elsompolyogtunk onnan, és milyen jól tettük! 10 méterre a vébés helytől volt egy hangulatos kis kávézó, ahol nagyon finom lattet sikerült inni. Kicsit megpihentünk itt, és élveztük a nyugatias miliőt és hűs levegőt. Megkértük a kínai nőt, aki a kávét készítette, hogy csináljon hármunkról egy képet, de kicsit komolyan vette a dolgot: kapcsolgatta a villanyt a jobb fény hatáshoz és körülbelül öt különböző szögből hajtotta végbe a kérést.

A hutongok maradandó benyomást hagytak anyuékban, főleg anyuban, nem győzött csodálkozni azon, hogy itt tényleg laknak emberek. Nyílván nem volt tiszta egyik utca sem, fura beazonosíthatatlan kupacok hevertek mindenfelé, mégfurább járgányok parkoltak, illetve közlekedtek, amik folyton ledudáltak az útról, akkor is, ha elfértek. Minden nyitott ablakon belestünk és minden kis sikátorba befigyeltünk, volt hogy jobban tettük volna ha nem kiváncsiskodunk, például egyszer egy bácsika úgy döntött, hogy letolja a nadrágját a nyitott, függöny nélküli ablaka mellett, nem foglalkozva azzal, hogy megláthatják.

A Konfuciusz templom volt a következő állomás. Már bőven ebéd idő volt, de csak ezután akartunk menni a Jégházba ebédelni, így betoltunk egy almát és folytattuk a nézelődést. Megint sikerült úgy érkeznünk, hogy láttuk azt az előadást amit múltkor is, igaz, most sokkal-sokkal kevesebben nézték meg, volt kényelmes ülőhelyünk is. Ez a kis előadás jó volt arra, hogy pihentessük a lábainkat, hiszen ezután még sok látványosság várt. Annát elkapták megint egy fotó erejéig, én pedig gyorsan elsomfordáltam onnan, mielőtt eszükbe jut még több fotót készíteni.

Innen a 13-as busszal mentünk tovább a Gongjian hutong felé, ahol a Jégház van. Kicsit paráztam, hogy mennyi idő után sikerül majd megtalálni, hiszen a kínai pajtársaim anno elég sokáig keresgették, és össze vissza köröztünk mire ráleltünk. Most elsőre sikerült megtalálnom a nagy piros kaput amin egy kis ajtón keresztül bejutottunk a keresett helyre. Minden ugyanolyan volt most is, ismerősek voltak pincérek is és a terem közepén most is egy hatalmas nagy jégtömb szolgáltatta a hűvös levegőt. Választottunk három fajta húst (csirka, kacsa, disznó) mellé pedig rizst. Szokás szerint egyenként hozták ki a kért ételeket, de mi bevártuk, míg minden az asztalra érkezett aztán estünk neki a késői ebédnek. Minden nagyon finom volt, egyedül a disznó hús volt fura, mert enyhén édeskés volt.

Már múltkor is felfigyeltem arra, hogy egy tücsök ciripel folyton. Ma végre rájöttem honnan jön a hang: egy óriási vázán egy mini kalitka volt felfüggesztve, amiben egy zöld tücsök volt, ő szolgáltatta a sélutáni muzsikát az étkezéshez. Házi tücsök :) Amúgy az étteremben volt egy akvárium is, amiben iszonyú csúnya halak úszkáltak, és volt egy óriási baromi morcos macska is. Ráadásul elég hatalmas is volt, kiült napozni az egyik asztal alá, ahonnan elég rövid időn belül távoznia kellett, mert elsepregették a helyéről.

A késői ebéd után a Beihai park felé indultunk. A hutingból arra az utcára értünk ki, ahol Aprilékkel is voltunk, itt volt az a piac szerűség, és mint akkor, most is hatalmas volt a kosz.

A Beihai parkban vettünk 1-1 jégkrémet és béreltünk egy elektromos csónakot. Ez volt a napunk másik csúcspontja (bár igazából minden szuper volt ma, minden egyes program egy csúcspont volt <3). A nap még épp nem ment le (itt most már este hét előtt eltűnik az égről), de már nagyon alacsonyan járt, viszont emiatt csodálatos színek voltak. Bementünk a tó közepére és a következő egy órát azzal töltöttük, hogy sütkéreztünk a lemenő nap fényében, szelfiztünk és fotóztuk a tájat. Nagyon szuper ötlet volt a hajóbérlés, nagyon jó móka volt, rengeteget nevettünk (Pascal Sauvage).

Felmentünk a Fehér Pagodához is, de arról lecsúsztunk, hogy felmenjünk teljesen, de így is sikerült szép fotókat gyártani. Sajnos már késő volt, a nap már lement, elkezték felkapcsolni a lámpákat is, így jobbnak láttuk, ha hazaindulunk.

Útközben sikerült ledealelnem a holnapi Nagy Falat, reggel 6:50kor már jelenésünk lesz a találkozási pontnál, ahová csak egy órát kell utaznunk :D Jessz.
Elég fáradtak vagyunk a nap végére, de nagyon tartalmas volt. Igazából néha nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak a kínaiakról. Azért koszos minden mert többen vannak egy négyzetméternyi helyen mint kb bárhol máshol a világon, vagy azért mert ők egyszerűen ilyenek. Rengeteget dobna a város kinézetén és hangulatán ha nem a szemetet kellene néhol kerülgetni. A hutongok pedig szerintem még mindig fergetegesek, fogalmam sincs hogy miért vagyok oda értük, mert semmi szép nincsen bennük..

Amíg anyuék a Nyári Palotában kolbászolnak, én team buildingen voltam a többiekkel. Beszéltem velük telefonon, rettenetesen élvezik. Csoda szép az idő, süt a nap, de nincs 1000 fok, csak 28, és mivel nagy a szél hajnal óta, szmog sincs a városban, szóval kék az ég is. Csak ámulnak, hogy mennyire gyönyörű ott minden és, hogy a Tiltott Város ehhez képest fasorban sincs. Azt nem tudom, hogy mennyi ember van ott, mennyire van tömeg, de ha van is ma nem zavarja ez őket :) Elvileg nyolc körül érnek majd haza, addig van egy kis pihenő nekem itthon, meg ránézek a melóra is, még csak öt óra.

Szóval a csapatépítő. Először ebédelni mentünk a Wangjing SOHO mellé, a Mercedes épületébe egy thai étterembe. Szerintem itt ettem az egyik legfinomabb kajákat eddig, bár eddig sem ettem rosszakat, de minden nagyon ízlett. Az étterem is nagyon igényes volt, hangulatos, hatalmas nagy ablakokkal, kilátással a többi hatalmas irodaházra a SOHOra, a környező parkokra és a kék égre. Képeket nem tudtam készíteni, mert mindenki olyan éhes volt, hogy azonnal rávetették magukat a kihozott ételekre, csak pár csoportképet készítettek a többiek az ebéd után.

Ezután uberrel elmentünk az Olimpia park közelében lévő Laser tag helyre. Josy úgy harangozta be korábban, hogy Counter Strikeozni fogunk, amiről tudtam, hogy valójában micsoda, de azt nem, hogy mit ért ezalatt. Aztán mikor megláttam a sok fegyvert és a felszerelést amit fel kell venni, akkor már rájöttem, hogy a laser tagezni fogunk, és egymást kell majd kiírtanunk :D Két csoportra váltunk, és egy rövid eligazítás után elkezdődött a játék.

A pálya nagyon jó volt, sok lépcső, folyosó, amik között mindenki rohangászott fedezéket keresve. Harryvel együtt rohamoztuk meg az ellenséget párszor, már aki hajlandó volt elhagyni a helyét, több lány csak bebújt a sarokba és onnan lövöldözött, be voltak tojva. Mikor végeztünk, Josyval megbeszéltük, hogy milyen stratégiát kéne legközelebb követni. Kérdezte, hogy mikor jövök legközelebb, hogy ki tudjuk próbálni, mondtam, hogy bármikor, találjunk ki gyorsan egy okot, hogy miért kell visszajönnöm Pekingbe, és aztán adagoljuk be Gnek és Patríciának. Josy mondta, hogy támogatja, és ő majd mondja, hogy szükség van rám, és ha ez megvan, jöhetünk is játszani :)

A Laser tag után mindenki ment haza, szerencsére eldobtak engem is a Ziroomig, útközben Cocoval és Josyval azon kuncogtunk, hogy Harry milyen viccesen nézett ki a félrecsúszott kék hajhálójával, amit amúgy mindenkinek fel kellett venni a sisak alá, de Harrynek nem sikerült rendesen. Közösen megalkottuk a remekművet Harryről és a hasonmásairól. Akik Harryvel voltak egy kocsiban írták WeChaten, hogy Harry szerint a barátságnak ezennel vége :D Még jó, hogy csak kedden megyek be legközelebb, addigra talán megbocsát nekem is, főleg mivel én küldtem be a képet közös chatbe, mivel rám hárították a lányok ezt a feladatot :D

Tegnap anyuék ugye a Tiltott Városban voltak, ahol annyi embert láttak egy kupacon, mint eddig soha, szerintem többen lehetett most itt, mint mikor mi voltunk itt Gyurival. Mondták, hogy mindenki nyomakodott, rengeteg kínai volt, fehér embert alig láttak. Anna szőkített haja miatt nagyon kitűnt a tömegből, meg is rohamozták rendesen, mondta, hogy volt olyan hogy egyszerre öten is betámadták a fotózás miatt. Ha egynek beadta a derekát, rögtön jött utána a többi is. Mindenhova bementek, ahová lehetett, főleg ahol volt légkondi, mert itt lehetett hűsölni egy kicsit. Tetszett nekik a Tiltott Város, de ők is azon a véleményen voltak, hogy mivel minden épület kábé ugyanolyan, és sivár az egész hely, nem olyan nagy szám, mint ahogy beharangozták. Nem mondjuk, hogy csúnya, és nem éri meg eljönni ide, de sokkal jobban fel van fújva, mint amúgy amilyen valójában. Továbbra is amondó vagyok, hogy a Nyári Palota milliószor szebb és többet ad mint, ez a hely, habár ez is páratlan a maga nemében.

A Tiltott Város után a Jingshan parkban voltak még, felmentek a kilátóhoz, meg tekeregtek itt is egy kicsit. A Wangfujinghoz közel találkoztam velük, egy hutongon keresztül jutottunk el a vásárló utcához. Úgy lőttem be az irányt, hogy a templomnál lyukadjunk majd ki. Szerencsére nyitva találtuk úgyhogy be tudtunk menni, és még fotót is tudtunk készíteni, viszont majdnem ránk zárták az ajtókat... Az egyik plázában találtunk egy japán éttermet, ahol Annáék ramen levest ettek, anyu húsosat, Anna rákosat, én meg egy rizses kaját kértem. Mindegyikőnk annyira éhes volt, hogy nagyon harmar betermeltünk mindent, jól esett az utána való séta.

Két ötletem támadt, vagy a Snack utcába viszem anyuékat, vagy a Galaxy SOHO-hoz. Az előbbi 100 méterre volt csak tőlünk, de ott mindig óriási a tömeg, és gondoltam elég volt nekik ebből mára, így elsétáltunk a Galaxyhoz. Körülbelül félórányira volt, kicsit kerülve mentünk, mert nem volt merszem bemenni egy ismeretlen hutong közepébe, így inkább kikerültük és a szélén lévő utcába mentünk be, ahol mások is közlekedtek. Ismét sokkoló volt számomra az egész, Annék először látták, és ámuldoztak, hogy hogyan lehet itt élni. A kínaiakat nem zavarta, hogy mindent jól megfigyelve és fotózva sétál három idegen: kinn az utcán egy kis asztalnál vacsoráztak az öregek sült kacsát, lógtak a bugyik, a ruhák a szárító köteleken, sétálgattak és csacsogtak egymással, a közös fürdőkben zuhanyoztak, mindeközben ránk esteledett és megláttuk a hutong fölé magasodó Galaxy épületét, elég nagy volt a kontraszt a kettő között.

A SOHO, mint mindig nagyon szép volt, épp akkor világították ki mint amikor odaértünk. Sokkal többen voltak most itt, mint amikor korábban itt jártam. Rengeteg képet lőttünk, én nem tudok betelni vele még mindig :)

Amúgy anniyra kemény, tegnap tudatosult bennem, hogy már csak kettő hétvégém lesz itt. A mostani anyuékkal, és még egy, amikor az Illatos hegyre megyek majd. Hihetetlen... Mához két hétre meg utazok haza. Már tényleg nagyon várom :) Viszont most, hogy itt vannak anyuék, most annyira jó itt minden, nem unatkozok, élvezem, hogy segíthetek nekik, és hogy mindenfélét mesélhetek, amit megtudtam Kínáról és a kínaiakról. De azért mindig ott motoszkál a fejemben, hogy már mindjárt vége ennek is, és mehetek haza.

Ezt a hétalvó bandát! Úgy volt, hogy elindulnak 11 körül az Ég templomához, és hogy 4 körül visszajönnek majd kajálni, mert akkor biztos lesz majd szabad asztal a Xiabuban, utána meg elsétálunk a Wangjing SOHO-hoz. Délelőtt irogattam nekik, meg telefonáltam, hogy mizu, de nem kaptam semmi választ. Gondoltam a metrón nem hallanak, erre fél 12 körül hívtak, hogy most keltek csak fel :D A lényeg, hogy nem mentek sehova, lustálkodtak és próbáltak észhez térni. Kértem, hogy jöjjenek ide az irodához mire végzek, és akkor innen megyünk levesezni majd.
A Xiabuban volt bőven hely, gyorsan leadtam a rendelést amit már előre kitaláltam. Szerintem anyuéknak is ízlett a kaja nagyon, annak ellenére, hogy mondták, hogy teljesen más ízvilágú volt a leves mint amit eddig ettek. Anyut kicsit noszogatni kell, hogy megkóstolja az új dolgokat, de alapvetően vevő mindenre: a lótusz ízlett nekik, az alga, a különböző gombák, tofuk is, volt marha és bárány hús meg klönböző zöldségek, és Anna miatt kértem garnella pasztát is. Amikor már mindent megettél és megfőztél, akkor jön az geyik legfonabb rész, maga a leves, fú, nagyon szeretem! Jól teli zabbantottuk magunkat, és én már most arra várok, hogy visszajöjjünk :) Anyunak annyira megtetszett a dolog, hogy most rendelhetek neki is egy HotPot lábast az eBayről otthonra.

Miután a Ziroom portán elactivityzem a kérdést, hogy megérkezett-e várva várt poggyász, és kiderült, hogy még mindig nem, elmentünk a SOHO-hoz. A terv az volt, hogy sötétben nézzük majd meg, így előtte bőven volt idő egy kis MiniSora is :) Sőt, a lekoppintott kínai változatban is voltunk, a MiniGoban.

Útközben megint egy újfajta riksa árust találtam, a néni aranyhalakat árult. Szerintem annyira cuki :) Szerencsére ő jól vette, hogy fotózgatjuk, még mosolygott is. Elképesztő, hogy mennyi mindent árulnak az utcán ilyen ad-hoc piacokon, de ez újdonság volt:

Nagyon tetszett nekik is az épület együttes, és ők sem értették, hogy mi értelme van az ostorral csattintós játéknak. Sajnos elfelejtettem megnézni az instant rizsföldet megint, amit még az első héten találtam a SOHO mellett.

Este nyolc után értünk haza, és kezdődött a szenvedés, mivel fel kellett hívni a repteret a csomag miatt. Az első ügyintéző nem beszélt angolul egyáltalán, a második meg tudott pár mondatot, de nem tudta, hogy miről bezsél. Anna eleinte még próbálkozott, de aztán kezdett elég reménytelen lenni az ügy. Mikor kihangosította a telefont, már én is beszáltam a buliba, kérdeztem, hogy hol van a poggyász, mert nem érkezett meg délutánra, pedig azt igérték előző nap. Kérdeztem, hogy még mindig Dohában van, vagy már a reptéren? Erre visszakérdezett a srác, hogy Dohába akarok menni?! Hát én megsemmisültem, ekkor már 20 perce szenvedtünk, kezdtem teljesen reményvesztett lenni, de öt perc várakozás után, jött egy harmadik fickó a telefonhoz, akivel 2 perc alatt sikerült megbeszélnem mindent. Mondta, hogy megérkezett a csomag, itt van náluk, éjjel 2 és 3 között ki is tudják vinni, de ha nem alkalmas, akkor másnap is ki tudják szállítani. Úgy voltam vele, hogy nem érdekel, hogy mennyire szar lesz éjjel felébredni a telefonra, hogy megérkezett a csomag, csak érkezzen már meg. Azután kezdődött a szenvedés, nem tudtunk elaudni, nekem éjfél körül sikerül egy félórára de felébredtem, hogy pittyeg a telefonom, aztán kettő után egy újabb félórára megint elszunnyadtam, de fél három körül ismét felriadtam, mert csörgött a telefon, hogy itt a poggyász. Azt hiszem három körül sikerült mindenkinek elaludnia...

Ma a Tiltott Városhoz és a Jingshan Parkba zavartam el a siserehadat, szuper napuk lesz :) Remélem oda találnak majd. Kértem, hogy délután csörgessenek meg, és akkor megbeszéljük, hogy hol és mikor találkozunk majd. Ha lesz energiájuk, akkor arra gondoltam, hogy elviszem őket a Wangfujinghoz, a Snack utcába gusztustalanságokat nézni, vagy anyu másik kedvencéhez, a Galaxy SOHO-hoz. Majd Annát is kifaggatom, hogy mit akar mi az ami nagyon érdekli. Ma lecsekkolom az időjárás előrejelzést, hogy melyik nap menjünk a Nagy Falhoz, aztán intézem a foglalást, és kitalálom, hogy a másik három napon hova vigyem majd a társaságot.

Hát a tegnapi napom több szempontból is eseménydúsnak volt mondható. Reggel mit sem sejtve felébredtem, szép komótosan megettem a müzlimet, kávézgattam, meg rendet raktam a birodalmamban és elindultam munkába. Picit később értem be, mint szoktam, de mivel senki nem volt még most sem benn, így nem zavartattam magam, neki láttam a leveleim feldolgozásának. Aztán az egyik munkatársnőm csetelgetett nekem a tréningről amit tartanom kell a kínaiaknak a az otthoni csapatom munkájáról. Egyáltalán nem értettem, hogy mire ez a nagy pánik és sietség, hiszen csak holnap lesz a nagy nap. Hétvégén már tartottam egy főpróbát, kiváncsi voltam, hogy körülbelül mennyi idő lesz, de pont belefértem a másfélórás keretbe, viszont mindenképp szerettem volna átolvasni még az anyagot meg felkészülni rendesen a nagy nap előtt.
Ez az egész különösen rosszul érintett engem, sosem szerettem szerepelni, hiába is akartam, és minden olyan alkalommal amikor ki kell állnom, azaz alsós színdarab jut eszembe amikor a Kishercegből én kaptam a király szerepét, és minden egész jól ment a próbákon, de amikor a bemutató napja volt, olyan csúfosan felsültem, mivel egy szó se jött ki a számon, hogy elsírtam magam, és a tanár néni mondta el a szövegemet. Többet nem is kértek fel, hogy szerepeljek :) A versmondó versenyek voltak még a nagy mumusok, azokat se szerettem, de mindenki erőltette. Egyedül a bilológia emelt szintű szóbeli érettségim volt eszement jó, ez az egyetlen amire pozitívan emlékszem.
Ennek tudatában talán érthető, hogy miért voltam annyira beparázva, általában kerülök is midnen olyan helyzetet aminek ilyesmi lesz a kimenetele, de most nem sikerült, bár az, megfordult a fejembem hogy nem ártana egy bombariadó, vagy hogy nagyon beteg leszek hirtelen... :D Szóval egy idő után már kezdett gyanus lenni, hogy miért kell erről a tréningről pont ma beszélni, amikor rávettem magam, hogy megnézzem a naptáramat, ami szerint a tréning 15 perc múlva kezdődik... Na szuper, dobtam egy hátast, frászt kaptam, betojtam, leizzadtam, minden bajom volt, minden, amit csak eltudtok képzelni. Szóval ennyit arról, hogy átnézek mindent. Elkezdtem keresni a meeting room-ot, a nagy parán az segített, hogy nem működött a konferencia beszélgetés, és egy alternatív megoldást kellett kitalálnom. Voltak vagy huszan akik egy teremben voltak velem, viszont elég sokan betárcsáztak, valahogy őket is el kellett érnem, szerencsére nekem sikerült betelefonálnom, így headsettel a fejemen elkezdtem a dolgomat. Nem volt olyan para, miután végeztem, örültem is hogy így alakult, mert így nem izgultam magam halálra. Elég sok kérdést is kaptam, sőt, meglepően jókat, nem aludtak el rajtam, egyedül az volt rossz, hogy amikor telón kérdeztek valamit, akkor a kérdést tolmácsolnom kellett a meeting roomban lévő embereknek, mert ők nem hallották. Na mind1.

Kértem az egyik kolléganőmet, hogy hívjon nekem Ubert a reptérre, ami teljesen időben ki is vitt (4-re), úgy számoltam, hogy addigra Annék is kiérnek. Gyakorlottan befurakodtam a korláthoz, hogy mihamarabb meglássam őket, de miután csak vártam és vártam, ők sehol odacsörögtem, hogy mizu. Azt mondták, hogy várják még mindig a csomagot, mert nincs sehol, mondtam, hogy no para, nekem is sokat kellett várnom anno. Aztán mikor félórával később láttam, hogy Anna hív, tudtam, hogy para van, nem volt poggyász. Valószínüleg Dohában maradt, a Bp-Doha gép késett, nem volt sok idő átpakolni valószínüleg, amúgy késés nélkül is csak 30-45 perc lett volna az átszállásra, nem emlékszem pontosan. Majdnem egy óra volt, mire felbukkantak végre. Ha fogadtam volna, tuti nyertem volna azon, hogy ki fog jobban elérzékenyülni én vagy anyu (anyu). Nagyon szuper volt látni őket, olyan izgatottak voltak, hogy egész végig csicseregtek, annak ellenére, hogy nem volt poggyászuk. Pont indult a buszunk is haza, egész úton dumáltak, és annyira vicces volt a fejük mikor leszáltunk, és meglátták, hogy hova érkeztek. A busz ugye nincs messze a Carrefourtól, de ezt az utcát én sem szeretem, mert ahhoz a környékhez képest ahol lakok, elég koszos. Még 2 óra sem telt el mióta landoltak, de már azzal jöttek, hogy Budapest mennyire szép, és nem csoda, hogy annyi kínai van nálunk :D A köpködésről és a szagokról sokszor beszéltem nekik is, de így testközelből látva és érezve, eléggé felháborodtak. Anyu első találkozása egy halálzebrával (pedig itt lámpa is volt) majdnem rosszul sült el, ki akart gyalogolni az úttestre, pedig cikáztak az autók...

Miután kipakoltak, elmentünk vacsizni, már este 7 után járt az idő és se ők sem én nem ebédeltem, szóval itt volt az ideje. HotPot-ot terveztem, de akkora sor várt, hogy megváltoztattam a tervet és a Hatos Asztalbhoz mentünk (ez egy kóreai étterem, aminek fogalmam sincs hogy mi a neve, de ettünk itt párszor Gyurival, általában a hatos számú asztalnál, innen a név). Mivel a hatos asztal foglalt volt (a törzshelyem) a 25-ösnél helyet foglaltunk. Se anyu se Anna nem szereti a csípőset, így elég nehéz nekik kaját találni. Anna valami polipos cuccot kért ami a legcsípősebb volt, uh elcseréltem vele az enyémet, én viszont nem szeretm a polipot, úgyhogy átdobáltam hozzá őket, Anna meg a régi kajámból a húst, elvoltunk.
Amikor a kaját rendeltük, direkt lefordítottam a magyarról kínaira, hogy csípős-e a kaja, gondoltam egy próbát megér. A srác annyira értetlen volt mint egy farönk, semmit sem értett amit mondtuk, nem is azt hozta amit kértünk. Mivel már 5 perce értetlenkedett, hogy csípős-e a polip vagy sem, feladtuk és elmutogattam neki, hogy kérek 2 húsos agyagedényt és egy poliposat. Azt hittem felfogta. Aztán inni kértem két kólát, Anna meg vizet akart. Se azt hogy water, vagy aqua, semmit nem értett, mutogattunk egy másik asztalhoz ahol volt egy palack víz, hogy vizet kérünk, majd bólogatva elment. 5 perc múlva visszajött boldogan egy tál forró vízzel. Mégis mi a túrót csináljunk vele?! Anna kiakadt, hogy ennyire nem értenek angolul, és hogy ez mennyire hihetetlen, pedig jobban teszi ha hozzászokik.. A tál forró vízre mondtuk, hogy vigye innen, és megint mutogattunk, hogy normális vizet kérünk. Szerencsére ezután azt is kaptuk. Utána jött a kaja para, kihozott kettő polipos kaját. Ezt már én nem hittem el, visszaküldtük az egyiket és mondtam, hogy nem 2 polipos kell, hanem 2 húsos. Teljesen letörten eltávozott, szerintem megbánta azt a percet mikor bement dolgozni. Még volt egy körünk a kólával is, mert arról se tudta eldönteni, hogy egyet vagy kettőt kérünk. Ami pedig a pálcikával evést illeti, ezt még tanulniuk kell a padavanjaimnak, de bízom benne, hogy sikerül megtanulniuk egy hét alatt. Ha másképp nem, otthon pálcikával kell majd tökmagot pakolgatniuk az egyik kupacból a másikba :D (De azért elővettem egy-egy kanalat, amit vész esetén használhatnak majd)

A nehezen megszerzett vacsi után elmentünk a carrefourba vásárolni, és mikor végeztünk anyu együtt érzően mondta, hogy már érti, hogy miért vágyok haza, hogy itt tényleg mennyire más minden. Biztos más lehet nekik így, hogy a saját bőrükön tapasztalják azt, amiről írok nap mint nap itt a blogon, teljesen más minden itt az otthoni dolgokhoz képest, kész kultúrsokk. Este kidőltek elég hamar, reggel pedig fel sem ébredtek arra, ahogy készülődök, pedig bíztam abban, hogy nem kell egyedül kávéznom :D Ma az Ég templomához mennek napközben, este megtörtént az útbaigazítás is, kaptak tájékoztatást a szelfibot használatához és a fényképezőmet is odaadtam :) Kértem, hogy 4 körül érjenek haza, én is sietek majd és vacsira bepótoljuk a HotPotot :) Aztán ha lesz kedvük, elmegyünk a Wangjing SOHOhoz, mert anyunak ez az egyik kedvence (így látatlanban is). Anniyra jó, hogy nem vagyok egyedül, ilyenkor annyira másnak tűnik minden :)

Ezt a hetet a vásárlásnak szenteltem, bíztam benne, hogy találok valami használhatót Zsófikám esküvőjére, de nyílván nem sikerült most sem :D Helyette futottam egy újabb kört a Mini So-ban, meg a Carrefourban. Órákat töltöttem a Wangfujing üzleteiben eredménytelenül, rám is esteledett, így máshova nem tudtam elmenni már, pedig elakartam menni naplementés fotókat csinálni a CCTV épületéről. Majd máskor..

Bepakoltam a vásárolt bőröndbe amit anyuékkal hazaküldök majd, hát, már most félig van, csomó kacat és kaja(féleség), és még mindig hiányzik 1-2 dolog. Ha nem jönnének ki, fogalmam sincs, hogy hogyan vinném haza ezt a szajrét :D

Csütrötök pénteken home office voltam, csütörtökön zuhogott az eső, és féltem, hogy megint beázok, de szerencsére megúsztam. Péntekre is mondtak esőt, de egy csepp sem esett, de Josy mondta a csapatnak, hogy otthon lehet maradni. Volt team meetingünk, ahol a csapatépítésről volt szó, mivel nem sikerült rávenniük arra, hogy részt vegyek a karaoke-ban (pedig szivesen szórakoztam volna rajtuk ahogy kornyikálnak) más programot találtak ki. Kértem, hogy ha már a jövő hetet szemelték ki, amikor Annáék itt vannak, akkor legyen délután, mert választhattam hogy este vagy délután legyen. Úgyhogy elmegyünk ebédelni csütörtökön, utána pedig játszunk majd valamit.

Jó mozgalmas lesz a jövőhetem, itt lesznak anyuék, meg a csapatépítés... de anyuékat nyilván jobban várom! Olyan hihetetlen, hogy már itt tartunk az időben, hogy kijönnek... Nem volt könnyű elintézni a vízumukat pedig. Amikor kiderült, hogy Gyuri és Annáék is kijönnek, megpróbáltam minden szükséges információt összegyűjteni ami a vízum igényléshez kell. (Vízumkérő lap, útlevél, fénykép, még a repjegy visszaigazolót is mondtam, hogy vigyék el) Segítségképp, kitöltöttem nekik a vízumkérő lapot, hogy hova mit írjanak, hogy azzal se legyen gond. Gyurinak simán elintézték a vízumot, minden gond nélkül megkapta. Amikor anyu ment a követségre, hiába ő volt az első a sorban, órákat váratták. Utána mikor leadta az összes doksit, mondta neki az ügyintéző, hogy hiányzik az én tartózkodási engedélyem és a meghívó levél. Hiába mondta anyu, hogy másnak korábban ezek nélkül kiadták a vízumot, neki nem akarták, így letörten távozott. Találtam egy kínai kriksz-krakszos papírt amiről rémlett, hogy ez lehet a tartózkodási engedélyem amit a rendőrségen nagy viszontagságok és veszekedések árán megkaptam ugye (fú de réginek tűnik ez az emlék), és megírtam a meghívó levelet angolul, hogy anyuékat meghívom, hogy meglátogassanak (fú, de kegyes vagyok).
Egy hét múlva anyu újra neki futott, de a kis kínai most se akarta megadni a vízumot, mert hogy nekem munkavállalási vízumom van, nekik turista. Anyu tökre kiakadt, hogy ez mégis micsoda, miért baj az, hogy ha a kint dolgozó lányát szeretné meglátogatni, mégis miért ne lehetne neki turista vízuma. Addig addig ment a veszekedés míg a főkonzul is be let vonva, aki végül engedélyezte a vízumukat egy idő után... Anyu nagyon ki volt akadva, hogy ami tök érthető, én sem értem mit képzelnek ezek, hogy anyu majd elveszi a kínaiak munkáját? :D Szegény amúgy is tiszta frász, hogy jön, ráadásul még sosem ült repülőn, jó kis mélyvíz lesz ez Neki :)
A lényeg, hogy szerencsére mindenük megvan, holnap meg már indulnak is :) Annyira szuper! Miután Gyuri elment, nem nagyon találtam a helyem, mert túl jó érzés volt itt úgy, hogy nem vagyok egyedül minden nap és rossz volt visszazökkenni megint az egyedül létbe. De legalább bepótoltam a sorozat lemaradásom egy részét: 15 évadnyi különböző sorozatot néztem meg az elmúlt pár hétben. Holnap teszek veszek itthon, és hétfőn korán lépek a reptérre :)

Lotust már egy hónapja nem láttam, így megbeszéltük, hogy szombat este együtt vacsorázunk majd. Egy-két hibája ellenére bírom ezt a lányt, nagyon szórakoztató, ő mesélt rengeteget a kínaiakról korábban (pl: a borban érlelt bikapénisz esete), mindig sokat nevetünk. Most értem haza az említett vacsiból, a férje is velünk volt, eljöttek értem kocsival, haza is hoztak, és kaptam ajéndékot is, egy hímzett sálat ami abból a tartományból származik, ahonnan Lotus is (Hunan). Ez a tartomány a csípős kajáiról is híres (mindamellett hogy Mao is itt született). Nem hiszem, hogy valaha is hordani fogom, vagy ilyesmi, de nagyon jól esett ez a gesztus :)

Lotus többször említette, hogy hiányzik neki az itteni kaja, és sokat mondta hogy majd elvisz megkóstolni egy-két jellegzetes ételt, így nem is volt kérdés, hogy egy olyan étterembe megyünk este, ahol hunani ételeket szolgálnak fel (=többnyire nagyon csípős halat). Rendeltek csípős pácolt fehérrépa szeleteket, marha levest lótusszal csípős csirkét agyagtálban, meg 100 napos tojást valami fura kulimájsszal.

Egyszer voltam otthon egy kínai vacsorán Wang mester éttermében, ahol az egyik blogger (aki nem mellesleg a szomszédunk, Ődózsesága) úgy nyilatkozott az ott felszolgált ételről, hogy az oldalára fektetett hal úgy néz ki azzal a zöld cuccal a tetején, mintha -de inkább idézem:

"Mintha úgy készült volna, hogy egy algát faló medve letüsszentett volna egy pontyot, amitől az átmenet nélkül megdöglött, majd rögtön utána szervírozták. Sőt, az ízéről is ez jutott eszembe, de mondom, a többieknek ízlett"

A lényeg, hogy tényleg gusztustalan volt, egyszer sem kóstoltam meg, pedig egy két évvel később mikor megint voltunk ezen a vacsorán, Gyurival folytattuk ezt a szörnyűlködést, és azóta szállóigévé vált is vált közöttünk az oldalára fektetett hal. Itt több helyen is láttunk ilyet, és fintorogva röhécseltünk, miközben gyorsan elslisszantunk, de most utolért a végzet, ezért is meséltem el ezt a történetet, mivel rendeltek még egy fogást, oldalára fektetett hal párost :) Ellentétben azzal amit elmeséltem, ez guszta volt, és finom is. Piros és zöld chilli paprikával volt leszórva a két óriási hal fej (a test egy része és a hal vége hiányzott).

Nagyon finom volt minden, és a hangulat is szuper volt, Lotus és a Férj (nem emlékszem a nevére) nagyon aranyos és vicces páros, sokat beszélgettünk a vacsi folyamán. Lotus terhes ugye és mikor a férje nem figyelt oda, megsúgta, hogy nagyon reméli, hogy ha fia születik, nem lesz majd kopasz, mint az apja, mert hogy szerinte itt az nem menő. A Férj levágta hogy miről van szó, de inkább nem mondott semmit erre, aztán Lotus kérdezte, hogy nálunk menő-e ha valaki kopasz. Hát jó embertől kérdezi :D Mondtam, hogy egyesek szerint nagyon férfias, és hogy a sok tesztoszteron teszi, meg hogy nézze meg Jason Stathamet, neki sincs sok haja és milyen jó pasi már. Na erre Lotus odakiáltott a Férjnek, hogy költözzenek Európába, vagy Amerikába, mert ott mekkora sikere lenne neki is és a fiának is :D Hát én szakadtam :D
Mondta, hogy sok halat eszik, mert van benne valami amitől a születendő gyereke nagyon okos lesz, és hogy a japánok is ezért okosak, mert sok sushit esznek amiben sok a hal :D A terhesség kapcsán még azt mesélte, hogy 4 hónap után vissza kell menni dolgozni, és hogy a négy hónap alatt viszont rengeteg pénzt kapnak GYESként (nem úgy mint otthon). Oviba 2-3 éves kor között lehet vinni legkorábban kisgyereket, így a GYES után a nagyszülőknek kell segíteniük. Más nem jut eszembe, hogy miket mesélt még, ja, de :D a név választásról is beszéltünk, náluk nem lehet a felmenőik nevét adni a gyereknek, nem lehet se Férj 2, se kicsi Férj, se Férj Junior, és hogy még nincs konkrét, bár van sok befutó, de nem tudnak dönteni.

Szóval nagyon jól éreztem magam, mint kiderült Lotus továbbra sem fog bejárni dolgozni, otthonról lesz, és nem tudom, hogy valaha találkozunk-e még, de nagyon jó volt megismerni, és oda-vissza ámuldozni egymás fura történetein ebédszünetben az irodában.

20 nap és indulok haza (de lassan alszok és holnap lesz, úgyhogy márcsak 19) :)