Van egy kis elmaradásom ami ezt a blogot illeti, de elég sűrűek voltak az elmúlt napok, nem is erőltettem nagyon ezt a dolgot. Amúgy már úgy hozzászoktam, hogy beszámolok a kis életemről, hogy fura lesz, ha már otthon leszek és nem kell blogot írnom. Már csak 10 nap és megyek haza! Annyira várom már, hogy leírni sem tudom, folyton ez jár az eszemben!
Na szóval. Szombatra sikerült megszerveznem a Nagy Falat (Mutianyu), jó korán kellett kelnünk. Sajnos elég későn aludtunk el és fél 5kor meg már keltünk is, mivel hétkor már az egy órányira lévő metró megállónál kellett lennünk, hogy felszedjen minket a busz. Tök jó időben oda értünk a találkahelyre, habár a busz késett egy kicsit. Körülbelül másfél óra alatt értünk el a falhoz. Megkaptuk a belépő jegyeinket és megvettük a libegőhöz is jegyeket és elkezdődött a móka. Három óránk volt arra, hogy megmásszuk a falat, mert utána már ebédelni kellett menni. Igazából elég is volt ennyi idő rá. A Fal egy szakaszon meredeken emelkedett felfelé a hegygerincen és én különösen szarul éreztem magam eközben, mert előjött a nem létező tériszonyom, leginkább az utolsó 10 lépcsőfokon, ahol már mászni kellett, nem lépcsőzni. Viszont a kilátás mindenért kárpótolt minket, valami csodálatos volt. Annyira kék volt az ég, hogy hihetetlen és nagyon messzi el lehetett látni, lenyűgöző volt. Elég korán értünk a Falhoz amúgy, ami nagy szerencse volt, mert nem voltak sokan, tudtunk olyan képeket is csinálni, mintha csak mi lennénk ott.
Nagyon sajnálom, hogy Gyurival nem sikerült ide eljönnünk és mikor mi voltunk a Falnál, olyan szmogos volt minden. Badaling amúgy szerintem tiszta időben érdekesebb és szebb mint Mutianyu. Badaling sokkal jobban kanyargott a hegyen és ha van időnk és kedvünk és kitartóan megyünk előre, eljuthatunk olyan falszakaszhoz is, ahol olyan kevesebben vannak, nincs tömeg. Amikor itt voltunk, elég szarul voltunk mind a ketten, az is csoda volt, hogy egyáltalán eljutottunk a Falhoz, nem hogy Mutianyuhoz. Ha választanom kéne, hogy melyik jobb, nem nagyon tudnék. Badaling látványosabb, de többen vannak, és hogy elkerüljük a tömeget, sokkal többet kell túrázni, viszont Mutianyu "készen van", nincs annyi ember (ha nem fizetsz be egy nagyobb összeget egy szervezett útra, akkor marad a kocsi vagy a BKV, az utóbbival meg körülbelül 4 óra az eljutás ha nicns dugó, szóval gáz), viszont ez nekem egy egyszerűbb Falnak tűnt. Eleve Mutianyu nem is tartozik a fő vonalhoz, ez egy mellék védvonal volt. A félreértések elkerülése végett, ez is nagyon tetszett és szép volt, és örülök, hogy ide is eljutottam.
Millió képet csináltunk, és sokat nevettünk egymáson ahogy szenvedtünk felfelé a lépcsőkön. Mikor felértünk ahhoz az erődhöz ahová az a mászós 10 lépcső vezetett, volt egy szuveníres nő, aki kacatokat akart ránk lógatni, hogy azzal fotózkodjunk, meg nagy kínai zászlót adott a kezembe, hogy tartsam miközben csinál rólunk egy képet. Fantasztikusan sikerült:
Az ebéd rendben volt teljesen, forgó asztalos móka volt, sok sok különböző étellel. Nem volt egy nagy szám, de mindenki talált olyat amit szivesen evett. Sikerült egy képet is csinálnom az összes ételről, igaz, már egy kicsit lerabolt állapotban voltak a tálak.
Nem hoztak hazáig, így metrózni kellett hazafelé egy kicsit. A honlapon úgy reklámozzák magukat, hogy elvisznek és elhoznak a hotelig, ez is benne van az árban. De azt nem teszik hozzá, hogy ez akkor nem igaz, ha nem a városközpontban laksz. Mi hiába estünk útba, nem voltak hajlandóak felvenni minket, be kellett utaznui a központba. Mikor leszáltunk, az idegenvezető csaj mondta, hogy adjunk neki borravalót. Mondom nincs nálam már úgy pénz, van egy 100asom, meg kettő 1 jüanosom. Mondta, hogy neki jó a 100 jüan is. Mondom igen?! Az nekem is jó. Megsértődve távozott ezután. Pofátlan. Egész nap nem beszéltem a nővel, elmondta amit el kellett neki, plusz azt se oldották meg, hogy útba ejtsenek (még hogy háztól házig visznek), és ne kelljen metróznunk, nem hiszem, hogy jogos volt a borravaló követelése, végképp nem ilyen formában. Majd ha megérdemli kap, velem kár szívózni.
Szombaton este kidőltünk, nem volt nagy program. Vasárnap a vásárlásé volt a főszerep. A Gyöngy Piacon kezdtünk, alkudoztunk lelkesen a szuveníreken, volt hogy 250 jüanról 20-ra alkudtunk le valamit. Ezután a Wangfujingra vittem anyuékat, ahol megebédeltünk a japán étteremben, ahol a múltkor is. Az idegennyelvű könyvesboltban vettünk pár apróságot a törzsvásárlói kártyámmal (igen, nekem már ilyen is van), és elvittem őket a Snack utcába a nyársra szúrt skorpiókhoz. Anyu mondta, hogy a hányinger kerülgette, mind a szag, mind a látvány miatt. Annának semmi baja nem volt vele, enni nyílván nem akart volna semmit innen, de nem kerülgette a hányinger :D A napot a Tienanmen térrel zártuk, mert ez kimaradt nekik a múltkor mikor itt jártak, amit amúgy továbbra is förtelmesnek találok :D Semmi árnyék nincs, egy nagy üres placc az egész, körben csúnya épületekkel, amik amúgy múzeumok. Van egykét magasabb szobor aminek árnyékában kínaiak ücsörögtek, és vándoroltak az árnyékkal együtt. A téren mikor anyu fotózott minket, egyszer csak egy kínai pár állt körbe minket, semmi kérdés, hogy szabad-e vagy sem, csak odaálltak, és egy harmadik fotózott. Ők is pofátlanok voltak :D
