Hát a mai nap rettenetesen vicces volt :) Reggel 9-kor találkoztam Yi-vel, aki mint került ivott előző este, de most vigyázott, hogy ne ázzon úgy el. Szerintem sikerült összefutnom az egyetlen kínaival aki szeret alkoholizálni. Három metró megállónyira meg Aprilt szedtük össze, aki ugye két éve volt Pesten, akkor én vittem el várost nézni, meg hekket enni (annyira ízlett neki, hogy felemlegette most is). April olyan boldog volt, hogy lát, hogy a nyakamba borult, meg csicsergett egész nap. Nagyon aranyos volt :)
Első állomás a Tízerezer tavasz pavilonja volt, ami a Tiltott város mellett lévő Szén domb tetején áll. Innen baromi szép kilátás nyílik -már ha nincs szmog- az egész Tiltott városra, a Behai Parkra, és még a Tienamen tér felé is. Annyira sajnáltam, hogy ilyen rossz volt az idő ma: meleg volt, magas páratartalommal és nagy szmoggal fűszerezve. Így amellett, hogy ömlött rólunk a víz, még látni sem láttunk nagyon semmit, de azért próbáltam fotózni. Ja, és amúgy volt még egy srác velünk, de sajnos elfelejtettem a nevét, ő is kolléga amúgy.
Ezután a Behai parkot néztük meg, illetve végig loholtuk, mert baromi éhesek voltak már, így épp hogy láttam belőle valamit. Annyira nem bántam, hogy nem andalogtunk ebben az időben, mert mint említetttem borzasztó időnk volt, csak a Fehér pagodát néztük meg.
Ami ezután jött, az volt a legérdekesebb, legfurcsább és az egyik legjobb része a napomnak. A parkból kijövet egy koszos kis piacon mentünk keresztül, ahol mindenféle asztal gyümölcs és mag volt, és egyéb élelmiszer boltok. Folyton ámulok azon, hogy hogyan tudnak ennyire koszosan élni. Az üzletes és ahova az áruk voltak kipakolva nem hogy nem voltak "Mónika tiszták", de még Köjál tiszták sem... (Jóbarátok) De ahogy láttam ez a kínaikat nem izgatta. Amúgy jellemzően tisztában vannak azzal, hogy mennyire koszosan élnek, mert pl Jerry is mondta, hogy mennyire jó volt mikor Tokióban volt, mert sokkal tisztábbak voltak az utcák, az ételek. Ez utóbbi infót megpróbálom kizárni a fejemből minden étkezés előtt. Szóval ez a piac nagyon érdekes volt.
Ezután jött a furcsa része a dolgoknak, elkeveredtünk egy hurongba. A hutong egy szűk utcákból álló városrész, ahol kicsi házakban élnek az emberek, ahová nincs sok esetben még a víz sem bevezetve, illetve csatornázva sincs. A vizet a közös kútból nyerik, mosakodni illetve a dolgukat elvégezni pedig a közös fürdőhelységbe járnak, szerencsére itt van külön férfi és női részleg. Annyira szűkek voltak az utcák, hogy nem egyszer azt éreztem, hogy az itt lakók intim szférájába török be. Nem egyszer botlottunk bele mini paradicsom ültetvénybe, kis teraszba, kiteregetett ruhák erdejébe, vagy épp hatalmas szemét halomba. De ez is Peking. Egyszer az egyik tiptop parkban vagyok, aztán ősi csodálatos emlékek között, majd magas felhőkarcolóknál és futurisztikus épületeknél és aztán pedig egy koszos, szegényes hutongban. Ráadásul ez a hutong még egy modernebb fajta volt, az igaziak még durvábban nézhettek ki.
Az étteremet egy két eltévedés után sikerült megtalálni, egy zsákutca legvégén volt a hutongban. Elég eldugott egy hely volt, egyedül biztos nem mentem volna be, pedig mennyire megérte! Kívül a klíma ugye az őserdőkéhez volt hasonlatos, viszont odabenn nagyon kellemes volt. Természetesen hűtötték a helyet, hatalmas nagy jégtömbök segítségével. A helysében sok akvárium volt, bennük nagyon csúnya halakkal, a falak teli kínai dísztárgyakkal, képekkel korábbi vendégekről. Nem szólt végre zene, a forgalom zajai sem hallatszottak, csönd volt végre. Öt féle ételt rendeltünk és még egy tál tojásos rizst. Amíg az ebédre vártunk kaptunk egy nagy kancsó forró vizet. Komolyan az őrületbe kergetnek ezzel. A forró vízzel és az édes szotyival. Tudom, hogy amúg más kultúrákban is ez a szokás, pl a sivatagban, de én nem vagyok se a sivatagban, se nem kínai, nekem hideg vizet hozzanak inni. Annyira jó fejek, gondoltak rám, nem is kellett nagyon mondanom a magamét. Elsőnek egy nagy tál tofut kaptunk, fogalmam sincs hogy mi volt az a nyák amiben volt a tofu, de nagyon bejött. Az ételeket szépen sorban hozták ki egyesével, először a ropogós kacsacombokat (olyan finom volt mindenki szerint, hogy nem is sikerült lefotóznom egyben) aztán a többit: csípős csirkét kaliforniai paprikával, bambuszt (a leveleket megszárítva, fűszerezve és a szárát is, ami grillezve volt) és a végén a bárányt. Ahhh, ez volt még isteni, úgy kellett enni, mint a pekingi kacsát, palacsintába csomagolva. (Hála a Wang mesternél elköltött pár kínai vacsorának, nem volt gond ezzel sem) Anyám az a bárány, nem tudom, hogy hogyan csinálták, de nagyon király volt. Még egyszer ennem kell abból a bárányból majd.
Ebéd után a Wangjing felé vettük az irányt, ahol a kiszabadulós móka volt. Kicsit korábban értünk oda, így beültünk a Costába pihenni. Ami amúgy is esedékes volt, mert ugyebár ők rendszerint alszanak ebéd után. Yi meg is botránkozott azon, hogy nálunk nem szokás, és hogy rossz néven vennék Budapesten az irodában ha ebéd után neki állnék szunyókálni. Én szunya helyett ittam egy jeges kávét, szerintem ez segített, hogy ne aludjak el délután. Nagyon szuper volt kiszabadulós. Egy mukkot nem értettem, annyit sikerült felfognom, hogy segítség nélkül a végtelenségig maradtunk volna bezárva a szobába. A hely amúgy nagyon komoly volt, otthon ilyet nem is láttam. Amikben voltam, az egy büdös kis pincehelység volt, egy vagy max két helységből állt, lomtalanításkor összeszedett holmikkal berendezve, ez viszont öt helységből állt, amik mozogtak, forogtak, emelkedtek, egyikbül át kellett mászni a másikhoz, nagyon profi volt.
Összességében nagyon szuper nap volt a mai. Rengeteget nevettünk, ugrattuk egymást, Aprillel kiveséztük, hogy mi változott mióta elment Budapestről, Yinek tartottunk kiselőadást róla, aki ugye megy majd oda július végén. Ajj tényleg jó volt, nem éreztem magamat idegennek, nagyon kedvesek voltak, viccesek, ahogy sétálgattunk, mintha nem is egy vadidgen városban jártam volna.
A kiszabadulósban mivel nem értettem mi törtétnik, két dologgal voltam elfoglalva: néztem, hogy mennyire tanácstalanok, ha ledobnák őket egy lakatlan bolygón nem biztos, hogy életben maradnának, illetve a mű levágott végtagokkal ijesztgettük egymást. Coco, aki a kiszabadulósra csatlakozott a barátjával, betegesen rettegett a mű, véres végtagok látványától. (Ja, volt egy része a játéknak, ahol egy hullaházból kellett tovább jutnunk). Mikor minden kódot megszereztünk ebben a helységben, kinyílt egy fiók, amiben egy mű lenyúzott hulla volt behajtogatva, borzasztóan undorító volt, és tökre puha mikor megnyomkodtam. A test mellett volt egy kulcs is ami kinyitott egy átjárót, amin át kellett mászni. A lányok előre mentek, mi meg hátul vártunk a sorunkra. Mikor én is bejutottam, Yiék kértek, hogy jöjjek vissza egy kicsit. Mikor kibújtam a lukból ott álltam a hullával szemben. Akkorát sikoltottam, baromira megijedtem. Ők meg ott vihogtak, kezükben azzal a puha emberszabásúval. Na több sem kellett nekem, elkértem, és bevittem a lukba, ahol még mindig toporogtak a lányok. Oda tartottam feléjük, de egy szót sem szóltam. Egy percig csak csacsogtak valamiről, de aztán észrevették. Basszus nem tudom megfogalmazni, hogy mi volt ott. Ment a sikítás, remegés, üvöltés azt hittem idehalnak mind, rettenetesen megijedtek, jobban mint vártam, úgyhogy hamar vissza adtam a fiúknak, hogy dugják vissza a fiókba, ők meg persze ott fetrengtek a nevetéstől. A lányok szerencsére nem sértődtek meg, utána ők is vigyorogtak mint a vadalma, aztán mondták, hogy mennyire feldobtam a bulit. Hülyeségért nem kellett sosem sorba állnom.
Igazából ennyi volt ma, sok képet nem is csináltam annyira, meg ami sikerült az se tetszik, de azért felteszek párat:)
Kilátás a Tiltott városra:
Behai park:
A hutong és az étterem:
