Annyira király volt a rafting szombaton! Reggel hétkor találkoztunk az iroda előtt, 3 kocsival mentünk. Az út kb 2 óra volt, közel van a hely a Simatai-hoz (Nagy Fal ez is), a táj meg lenyűgöző volt, a sok heggyel. Imádtam. Szerintem ha otthon szerveznénk hasonló mókát, akkor a 3 kocsival úgy közlekednénk mint egy karaván, ez a legésszerűbb, így egy ideőben érünk óra és senki nem veszik el.Na a kínaiaknál ez másképp működik, ahány autó, annyi útvonal = az egyik autó eltévedt, a 2 órás útból csinált 4,5-et. Gratulálok. Mi addig a parkolóban vártunk rájuk, és beszereztük az elmaradhatatlan vizipisztolyokat, meg halálra fotózták egymást egy kőnél, és tologattak engem is a kamera elé, közben meg azt hallgattam, hogy mennyire hihetetlen, hogy természetesen ilyen göndör a hajam és nem hitték el, hogy nincs befestve.
A rafting itt úgy nézett ki, hogy az egyik folyó vizét egy csatornával vezették el, maga a pálya teli volt mesterséges zubogókkal, kanyarokkal, ugratókkal. Öt szakaszból állt, és volt 3 nagyobb pihenő, ami 3 kis tavacskát jelentett. Találtam róla egy tök jó linket:
Amikor 3 óra várakozás után végre oda jutottunk, hogy felvettük a bukósisakot meg a mentőmellényt, kezdtem betojni. Aztán ahogy mentünk a csónak felé, a lábam beleért a jéghideg vízbe, biztos voltam, hogy itt hagyom a fogam. Amikor kitaláltuk, hogy ki-kivel legyen párban a csónakban, és kiderült, hogy csak én tudok úszni, mindenki velem akart lenni, de végül szerencsére Aprillel voltam, és nem valamelyik kevésbé ismert kollégával. Abban a percben, hogy beleültünk a csónakban amiben már állt a víz, már indultunk is az első etap felé. April háttal ült, én vele szemben, így láttam, hogy mi vár ránk, elég ijesztő volt, de baromi jó volt! Ha esetleg lett volna 1 négyzetcentiméternyi száraz felület rajtünk, akkor az első "pihenőhelyen" tettek róla a többiek, hogy ez megváltozzon. Amint beértünk a tavacskára, már kaptuk az arcunkba a vizipisztollyal a vizet, ha pedig elég közel voltunk az ellenséges csónakhoz, egy kis pekedlivel borítottuk egymásra a vizet. Mondanom sem kell, előjött belőlem a harcos Én, és harcoltam rendesen. Ha a hódító hadjáratok idején élnénk, ezután a csata után ez a terület már magyar föld lenne. Hősiesen harcoltam és élveztem, hogy senki nem érti hogy mit karattyolok, így kiabálhattam bármit (Vesszenek a sárgák!).
Rettentő sokat nevettünk, gyilkoltuk egymást rendesen, legfőképp azt élveztem, hogy büntetlenül kiadhatom magamból a dühömet, ami az elmúlt 2 hónapban leülepedett bennem. Aprillel azt a stratégiát követtük, hogy nálam van a pisztoly, nála pediga pekedli. Ha elég közel jön valaki akkor azt használja, amúgy meg kormányoznia kellett. Szegény szemüveges, és azt levette korábban, így nem olyan sokat látott, úgyhogy volt, hogy mondtam neki hogy mellette van egy csónak. amiben a mieink vannak, és támadni készülnek, mire egy teljesen másik hajót kezdett gyilkolni. Komolyan, én fetrengtem a nevetéstől, annyira jó volt, eskü mintha mindenki 10 éves lett volna, főleg én :)
Az utolsó ellőtti szakaszon April elvesztette a sisakját, amit nagy nehezen kihalásztam neki még időben, és milyen jól tettük, mivel az utolsó rész volt a legdobálósabb. Egy életre az adósom asszem, végig azt hajtogatta, hogy megmentettem az életét. Nagyon jól éreztem magam, igazából otthon is lehetne hasonló, mert nagyon jó feszültség levezető :D Ezután a nap után semmi másra nem vártam, csak hogy egyek végre valamit és vízszintesbe kerüljek. Körülbelül este 6-ra értünk vissza a városba, ők elmentek kajáni, de nekem nem volt sok kedvem elmenni, tényleg hulla voltam, nagyon fárasztó a hódító háború.
A vasárnapi állatkertet töröltem a programok közül, rettenetes meleg volt (36 fok), semmi felhő nem volt az égen, és lusta is voltam. Szóval a pandákat még mindig nem táttam. De a jövő hétvégén sort kerítek majd rá, most már tényleg. Éééééés, már csak ezen a héten vagyok egyedül, már nagyon várom a jövő hetet :)
